Pár évtizede a maraton egy emberfeletti teljesítménynek tűnt, sokáig nőket nem is engedtek indulni, mert úgy gondolták, hogy túlságosan megviseli a szervezetüket. A felgyorsuló világunkban azonban a sportcélok is megváltoztak. A maraton ma már nem feltétlenül végcél, csak egy gyors állomás az ultra vagy ironman előtt, amire sokan újévi fogadalomként vagy néhány hónapos tervként tekintenek, majd pipa és jöhet a következő kihívás és plecsni.
Az úton azonban sokan elvéreznek, sérülések, csalódások, akár tartós egészségügyi problémák is kísérhetik a csendben elmaradó sporttársak életét. Az igazság ugyanis az, hogy le lehet "futni" 8 hét után egy maratont vagy el lehet menni pár hónap után egy ironmanre és legyalogolni az utolsó 40 kilométert, bezsebelve a befutóérmet és keresni az újabb egotripet, de ez valahol egy örök elégedetlenség forrása.
A maraton, ironman, de akár egy Margit-sziget kör ugyanis nem lehet végcél, sosem lesz az. A cél az út lehet, amit meg kell tennünk, hogy a végén értéke legyen a teljesítménynek. Egy lottó ötös gazdaggá tesz, de sosem lesz meg az az érzés, hogy a milliárdokért mennyi akadályt legyőztél. Egy végigszenvedett, felkészületlen maraton ugyan ad egy rövid boldogságot, és pár lájkot a befutókép, de nem adja meg azt az elégedettséget, amit a tartós erőfeszítés eredménye ad.
Az állóképességi sport innen nézve nem különbözik az élet más területeitől. A szülőség végeredménye nem az újszülött beharangozása, hanem az utána következő 2-3 évtizednyi, minden napos, lelkiismeretes munka, és együttélés. A futás, multisportok, kerékpározás hasonlóak. Lehet 8 hét után maratoni futóként tetszelegni, de sportoló - amatőr is - csak több éves, rendszeres edzés után lesz az ember.
A 8 hetes edzésterv, csoda táplálékkiegészítők, elképesztő technológiájú felszerelések - különösen a triatlonban - a lényegről veszik el a fókuszt. Ez pedig a konzisztencia, reális célkitűzés, és helyesen meghatározott időigény.
Az életmódváltásban éppúgy mint a sportban nem a csodarecepteken múlik a siker, hanem a mindenapos részvételen. A kitartáson, a helyes adagoláson, a becsülettel elvégzett munkán. Érdemes időről időre felülvizsgálni a célok realitását az élethelyzetünk és egészségi állapotunk függvényében, és elfogadni, hogy a kitűzött cél elérése akár sokkal több időt is igénybe vehet. Érdemes beszélgetni a sportág élmenőivel, vagy a konditeremben a kigyúrt őszes úrral, gyakran derül ki, hogy nem azért van ott, mert most heti pár órát edz, hanem mert ezt több évtizede végzi.
Akár sportolól, akár életmódváltásról, akár karrier vagy pénzügyi célról van szó, a három alapszabály mindig érvényes: tűzzünk ki elérhető célt, törekedjünk konzisztens edzésre vagy cselekvésre, és ne féljünk meghosszabbítani az időintervallumot. Legrosszabb esetben hamarabb érjük el a célt, és máris lehet tovább lépni. De egy irreális célt, irreálisan rövid időn belül, rendszertelen lépésekkel biztosan nem fogunk elérni.
Sportolóként és edzőként is abban hiszek, hogy az első lépés mindig egy teljesíthető cél kitűzése. Ez nem a 4 órás maraton mondjuk, hanem a heti 2 majd 3 vagy 4 edzés, stabilan, heteken keresztül. Ha ez meg van, akkor lehet gondolkodni a finomításokon az idő és tempó célokon, apró kis lépésekkel haladva előre a végtelenségig.
Az élet legfontosabb területein ugyanis nincs végállomás, legyen az egészség, sportcél, kapcsolatok vagy pénzügyi sikerek. Ezekért érdemes rendszeresen küzdeni, ameddig képesek vagyunk rá. Ugyanakkor átmeneti, külső környezetnek szóló célokért, múló dicsőségért, lájkokért egy lépést sem érdemes tenni....
A feladat tehát adott, gondold át, miről szól az út neked, és csak akkor lépj rá, ha az neked fontos.
De akkor teljes odaadással.
