A gondolat, ami sok vitát kivált, és csoporttagok kilépésével járhat... (Ha nem értesz egyet a cikk részével vagy egészével, kérlek kommentben írj:)

A boldogság mindenkit foglalkoztat, de legjobban azokat, akik úgy érzik, valamiért nem vagy nem eléggé része az életüknek. A boldogság ugyanakkor a közhiedelemmel ellentétben, nem csak úgy megtörténik velünk, hanem választásaink eredménye. Választásaink arról, mit fogadunk be, milyen elvárásaink vannak az életről, és hogy az érzelmeinket hogyan kezeljük.

Próbálok rövid lenni, hoigy követhető legyen. Az érzelmek a gondolkodást megelőzik evolúciós értelemben, ősibb agyterületek felelősek értük, és primitívebb élőlényeknél is megjelennek. Nem jelenti ez azonban azt, hogy a neocortexben, azaz új agyban létrejövő gondolatok feltétlenül jobbak a helyzet megítélésében. Az érzelmek homályosak. A félelem, feszültség nem feltétlenül azonosítja kristálytisztán a veszélyt, csak jelez valamit, amit a gondolkodással tudunk megfejteni, ha sikerül. Veszélyt érzek, stresszben vagyok, de nincs tigris a közelben (amit egyébként a mai agy nem is érzékel annak, hiszen 99,999%, hogy rácsok mögött senyvedő aranyos cicának azonosítjuk, és nem a dzsungelben nézünk vele farkasszemet). A veszély reakciónk viszont homályos, általános. Ugyanaz a kémiai választ adja a tigrisre, mint arra, hogy félünk a kirúgástól, a partnerünk, szüleink reakciójától, vagy hogy "mit fognak gondolni az emberek", mit történt vagy fog történni velünk.

Ami a közös ezekben a mai világban, hogy ez legritkábban van a jelen miatt, szinte mindig a múltban vagy a jövőben gyökerezik. Ahogy itt írok, süt rám a nap, jól lakottan ülök a meleg szobában, az élet boldog és gondtalan. Ugyanakkor lehetnék görcsben, hogy senki nem fogja olvasni, nem ért vele egyet, elzárják a gázcsapot az oroszok, vagy valaki beszólt a múltban, hogy szar amit csinálok. A boldogtalanságom forrása ekkor nem a jelen élmény, hanem az agyam játéka.

A jelen érdekes dolog.

Az idő rabságában élünk, miközben az időt fel sem tudjuk fogni. Ősi gyakorlatokhoz nyúlunk, hogy megéljük a jelent, miközben nincs másunk igazán. Ami a múltban történt, az akkor jelen volt, és ami a jövőben fog vagy félünk tőle, az akkor a jelen lesz újra. Az idő egy mesterséges börtön ebből a szempontból, amit elfogadhatunk, vagy figyelmen kívül is hagyhatjuk.

Ez is egy választás. Hogy jelen vagyunk (guruk milliói élnek ebből, hogy megtanítják, ami alapvető kellene, hogy legyen). Egy másik választás a boldogság szempontjából, hogy mit engedünk be az agyunkba. Negatív hírek tömege ömlik a médiából, legtöbbször az életünkre teljes mértékben hatástalan dolgokról. Érzelmileg felzaklató tartalmat fogyasztunk, horrortól a drámákig. A másik véglet sem jobb, a toxikus, irreális pozitivitás megmérgezi a realitás érzékünket.

A boldogság egyik titka ugyanis a realitás helyes felmérése. Hogy az élettel kapcsolatos elvárásaink találkozzanak a valósággal. Ha Ferrarival kelsz-fekszel, de minimálbérért nem csinálsz semmit a melóhelyen, nem leszel boldog, a valóság és álom nem tud találkozni. A toxikus pozitivitás szerint csak akarni kell, és minden a miénk lesz, szerelem, gzdagság, béke. A valóság, hogy az eredményt nem tudjuk befolyásolni, akármennyire is akarjuk, de azt, hogy mit teszünk érte most, azt igen. A felelősség a boldogságért a mi kezünkben van, nem a külvilágon múlik.

Ez a teljes felelősségvállalás a saját jólétünkért.

Csak azt tudjuk befolyásolni, ami mi vagyunk, és az eredményt igazából nem. Az érzelmeink jönnek-mennek, ahogy a gondolatok is. A mi felelősségünk, és feladatunk, ha inger ér minket (beszól a társad), és az érzelmet vált ki belőlünk, akkor ezzel tegyünk valamit.

Kezdő szint: igaz-e amit a másik mondott, amit észleltem a világból, ami hatással volt rám, vagy nem igaz, többet, mást láttam bele?

Haladó szint: Ha igaz, tudok-e valamit kezdeni vele? Van-e befolyásom erre a dologra? Ha aggódom a háború miatt, igaz a hír ami felzaklat, tényleg háború van, akkor tudok-e valamit tenni, hogy ne legyen. Ha nem, akkor nem az én dolgom, nem érdemes aggódni miatta, követni napi szinten, mert nem tudom befolyásolni. Koncentrálni kell arra, amit tudok. Én a háborút nem tudom, de hiszek abban, hogy valamikor, valakinek segíteni fog valamelyik gondolatom, így leírom őket és publikálom. Ebben tudok hatást elérni, a klímaváltozást és háború megoldását azokra bízom, akiknek erre hatásuk van (én maximum szavazni vagy tüntetni tudok valami ellen vagy mellett)

Guru szint: Elfogadás. Az érzelmem forrása igaz és nem tudok ellene mit tenni, csak elfogadni, és vinni tovább az életet. A gyász egy ilyen dolog: semmivel nem tudom feltámasztani az elhunytat, de az sem segít, ha 40 évig gyászolom. El kell fogadnom, hogy már nem része az életemnek, hogy hiánya fájdalmat okoz, de az én döntésem, hogy tovább lépek, és esetleg képviselem az álmait, megosztom a gondolatait akármilyen formában, vagy egyszerűen csak elfogadom, hogy nincs és hiányzik.

A boldogság tehát döntések sorozata.

Mit fogadunk be, mit kezdünk az érzelmeinkkel, az idővel. A gondolat maga egy parazita. A hang a fejedben, a múltról, a jövőről nem te vagy. Ez nem egy pszichotikus helyzet, te több vagy, mint a beszédközpont az agyadban, ami gyártja a szavakat, amelyek élősködnek rajtad. Van amikor ezt el kell némítani, figyelni arra ami van, vagy egyszerűen meditálni és kizárni, csendet teremteni magadnak.

A boldogságod forrása te vagy, a felelősség a tiéd. A boldogságom forrása én vagyok, a felelősség az enyém. A boldogságom része, ha tudok segíteni, akár a bloggal, akár személyesen egy olyan éménnyel, mint a hétvégi túra vagy futás, akár privát edzőként vagy mentális trénerként, hogy te is megélhesd azt a mindennapi csendes boldogságot, ami az elmúlt években az életem része lett újra.